A szorongásos zavarok túlmutatnak a hétköznapi feszültségen

Mikortól kóros a szorongás?

A veszélyhelyzetben megjelenő ősi, ösztönös reakciónk, a „fight-or-flight” szerint küzdünk vagy menekülünk, és ennek megoldása a szorongás, ami előkészíti a szervezet minden erőforrását erre a reakcióra. A szorongás tehát a fájdalomhoz hasonlóan egy vészjelzés, amire szükségünk van a mindennapi túléléshez.
A szervezet azonban időnként tévesen reagál bizonyos helyzetekre, mint egy rövidzárlatos riasztó, amely veszély nélkül is jelez. Ezt éljük meg kóros szorongásnak, a természetes és szükséges szorongás mellett. Azért kóros, mert nagymértékben rontja az életminőséget, negatív hatással van a mindennapi családi, munkahelyi és tevékenységre. Egy közismert példa a lámpaláz vagy vizsgadrukk, amikor egy bizonyos szintű szorongás még egészséges és jót tesz a teljesítménynek, ám ha ezt túllépjük, az akár teljesen leblokkolja az embert és messze a képességei, tudása alatt teljesít. A szorongás serkentheti a teljesítményt, facilitálhatja azt, vagy ellenkezőleg, gátolhatja, akkor pedig debilizálónak is nevezik.
A kóros szorongás kategóriájában különféle zavarokat nevesítenek a szakemberek, a régen neurotikus kórképeknek nevezett szorongásos zavarok így is jelennek meg az egyes betegségosztályozási rendszerekben. Az egyik ilyen a WHO által is használt BNO diagnosztikai rendszer, amelynek most van bevezetés alatt a 11-es verziója, a másik az Egyesült Államokban és a kutatásban használatos DSM-V. Mint láttuk, a szorongás mindennapi életünk része, ugyanakkor a kóros szorongás is gyakori, valamely formája a lakosság 10-25 %-át érintheti.

A szorongásos zavarok főbb típusai a következők:

• Generalizált szorongás

Ennek a kórképnek jellegzetessége az álladóan fennálló, nem túl intenzív szorongás és aggodalmaskodás, és emellett alvászavar, izomfeszülés, fáradékonyság, koncentrációs problémák, irritabilitás és nyugtalanság is fennállhat.

• Pánikbetegség

Pánikbetegségről akkor beszélhetünk, ha a pánikrohamok legalább 4-5-ször jelentkeznek egy hónapban. A pánikroham váratlanul alakul ki, intenzív szorongásos tünetekkel, melyek gyakran sürgősségi osztályos ellátást tesznek szükségessé a szívinfarktus gyanúja miatt, mert a pánikroham egyik jellegzetes tünete a szívtáji nyomás vagy szorítás, a másik a halálfélelem. A többi jellegzetes tünet: légszomj, fulladásérzés, megőrüléstől való félelem, deperszonalizáció és/vagy derealizáció, remegés, verejtékezés, szapora szívverés, émelygés, szédülés, kipirulás vagy elsápadás, és zsibbadás érzése. Ezek közül négynek vagy többnek kell előfordulnia ahhoz, hogy a pánikroham diagnózisát felállíthassuk. A pánikroham lehet várható, egy konkrét kiváltó ok hatására, vagy váratlan, amikor nincs kimutatható trigger. Jellegzetes a különösen ijesztő, éjszakai, váratlanul kialakuló pánikroham. A pánikbetegség tüneteinek fennállása esetén a szervi betegségek kizárása elsőrendűen fontos. Rossz gyakorlat, amikor egy ilyen állapotot átélő beteget egyből pszichiáterhez küldenek, hiszen egy pánikbetegnek is lehet szívinfarktusa. A pánikrohamokat követően idővel kialakul egy úgynevezett megelőző (anticipátoros) szorongás a következő rohamtól. A generalizált szorongás és a pánikbetegség között nagy különbség, hogy az előbbi zavar egy enyhébb, folyamatosan fennálló szorongás, a pánikbetegség pedig hirtelen, nagyon intenzíven, villámcsapás-szerűen kialakuló, rohamokkal jelentkezik. Ezek a rohamok teljes jóllét közepette alakulnak ki, sokszor este, teljes nyugalomban (váratlan roham), vagy éppen lefekvés után (éjszakai roham). Ezért különösen nagy ijedtséggel járhatnak. Máskor egy tömegközlekedési eszközön vagy az utcán jelentkezik a roham, ez pedig olyan nagy szorongást eredményezhet, ami miatt a beteg lassan nem mer kilépni otthonról, vagyis lassan kialakul az agorafóbia is.

• Kényszerbetegség (OCD)

A kényszerbetegséget is a szorongásos zavarok csoportjába sorolták, de ma már önálló betegségként szerepel. Jellemzője a kényszergondolatok és a kényszercselekvések jelenléte erős szorongással, a realitáskontroll megőrzése mellett. Ide sorolják a testképzavarokat, a kényszeres gyűjtögetést, a kényszeres hajtépegetést, bőrcsipkedést és más kényszeres zavarokat.   

• Fóbiák

A fóbiák közé tartozik a már említett agorafóbia és a szociális fóbia is. Ez utóbbi jelentős életminőség romlást jelent, mert a beteg különféle szociális helyzetekben érez erős szorongást, és ezért elkerüli ezeket, beszűkítve életterét, rontva munkateljesítményét is. A fóbiák száma szinte végtelen lehet, hiszen bármihez kapcsolható fóbia: tárgyakhoz, helyzetekhez, élőlényekhez. Nagy részükkel valójában együtt is lehet élni, hiszen sokszor elkerülhető a találkozás a fóbia tárgyával, például a békákkal vagy a kígyókkal. Ez persze nem minden esetben ilyen egyszerű, ezért a mindennapi életet nehezítő fóbiákkal is érdemes orvoshoz fordulni.

A szorongásos zavarok kezelése a pszichiátriai betegségek kezeléséhez hasonlóan a farmakoterápia és a pszichoterápia kombinációján alapul. Elsődleges mindig a pontos diagnózis felállítása, hiszen csak ekkor biztosítható a hatékony kezelés.

- Általában a kognitív viselkedésterápia játszik fő szerepet a szorongásos betegségek vagy például a depresszió enyhe eseteinek pszichoterápiás kezelésében. Középsúlyos és súlyos esetben azonban már a gyógyszerekre is támaszkodni kell, elsősorban a szerotonin visszavétel gátlókra és a szerotonin és noradrenalin visszavétel gátlókra – ismerteti dr. Blazsek Péter, a Pszichiátrai Központ pszichiátere, gondozóvezető főorvos. – Tapasztalatom szerint amikor a tünetek elérik azt az ingerküszöböt, hogy a páciens orvoshoz fordul miattuk, már középsúlyos esetről lehet beszélni, vagyis sokszor ajánlott a gyógyszeres kezelést elfogadni. Azért használom az elfogadás szót, mert sokakban él egy indokolatlan félelem, bizalmatlanság a pszichiátriai gyógyszerekkel kapcsolatban. Ezt talán az információhiánnyal vagy a téves információkkal lehet magyarázni. Ha azonban a páciensek megkapják a megfelelő tájékoztatást, pszichoedukációt a betegségükkel és a javasolt terápiával kapcsolatban, elfogadják és betartják az orvosi tanácsokat, akár már 3-4 hét után úgy jönnek vissza az első kontroll vizsgálatra, hogy jobban érzik magukat vagy már teljesen panaszmentesek. Mivel azonban ilyen esetekben is krónikus betegségről van szó, amelyektől már akár hónapok, évek óta szenved az illető, a gyógyszereket is ennek megfelelően szükséges szedni hosszú távon. Ez nem jelenti azt, hogy soha nem lehet abbahagyni a szedést, de a kezelés sosem rövid távú. Hozzászokásról, függőségről ugyanis a hangulatjavító (antidepresszív) szereknél nincs szó, csak a szorongásoldó (benzodiazepin) gyógyszerek esetében. A tünetek elmúlása után ugyanis a páciensek új megoldási mechanizmusokat tanulnak meg, és így kezelni tudják azokat a helyzeteket, amelyeket eddig nem tudtak, olyan új megoldási mechanizmus-palettával fognak rendelkezni, amivel korábban nem, így pedig sokkal könnyebbé, élhetőbbé válik az életük. Ezekre a megoldásokra pedig spontán, saját maguk jönnek rá, és ez talán a leghatékonyabb segítség hosszabb távon.

Összefoglalva: a szorongásos betegségek lényegesen rontják az életminőséget. Gyors és hatékony megoldást jelent minél korábban a pszichiáterhez fordulni, aki a megfelelő diagnózis felállítása után - ha indokolt - függőséget és tartós mellékhatást nem okozó, ugyanakkor hatékony hangulatjavító (antidepresszáns) kezeléssel segít a szorongásos betegségeken.

Forrás: Pszichiátriai Központ (www.pszichiatriaikozpont.hu)